A spirituális egó szerepe az önismeret útján

AI-generated (ChatGPT)Illustration © Genesis Logic

Az ember a fejlődése során eljut arra a pontra, amikor felfedezi a világban saját értelmezéseinek megjelenését, a saját „hatását” a világra, nem csak a tettein keresztül, hanem már az által, ahogyan a világot értelmezi. A figyelem már nem csak kifelé irányul, hanem önmagát kezdi el megfigyelni a tudat, a saját működésének módjait kezdi el megismerni.

Ez az önkeresés, a spirituális út kezdete, amely megváltoztatja az ember érdeklődési köreit. Kialakul a spirituális egó, amely hamar szembe kerül minden énünkkel, amit addig kialakítottunk az életünk alatt.

A különböző meditációs technikák kipróbálása, az egó felismerése, és a szembe helyezkedés az egóval törvényszerűen megjelennek az életünkben. Az út mindenki számára teljesen egyéni, de van pár fontos mérföldkő, amelyek felismerése valódi előrelépés. Ezek közül veszünk most górcső alá egyet, mely kiemelt jelentőségű a valóság felismerése felé vezető úton.

Az egó valójában nem egy ellenség, nem egy olyan képződmény, ami megakadályoz bennünket a „megvilágosodás” elérésében. Mégis, az út elején mindig egy legyőzendő, leküzdendő akadályként ismerjük meg az egót. Az egó nem más, mint az életünk során a tapasztalatainkból megalkotott meghatározásaink összessége, melyekkel a világot leírjuk. Ezekből a meghatározásokból kialakulnak különféle énállapotok, különféle személyiségek, amelyeket felhasználunk az életünk során, mint Én Vagyok, mint az éppen aktuális élethelyzetben a legjobb megjelenési formánk, amit megjelenítünk.

Az életünk során egyre több személyiségünk alakul ki, ami nem egy skizofrén állapot, hanem egy egyre bővülő eszközkészlet, amely egyre sokoldalúbbá tesz bennünket.

A spirituális út elején kibővül ez az eszközkészlet egy új személyiséggel, a spirituális egóval, ami a saját énjeit kezdi el leküzdendő ellenfeleknek látni, amiket meg kell szüntetni, hogy elérje a spirituális célt, a megvilágosodást, a béke és boldogság állandó megélését remélve.

Ez egy teljesen normális jelenség, egy lépcsőfok, amelyet nem lehet átugrani, a megismerési folyamat fontos része. Lényeges felismerni viszont, hogy a spirituális egó is egy ugyanolyan egó-énállapot, mint az összes többi. Az énállapotaink egyre csak szaporodnak az életünk során, de mivel a tudat által alkotott meghatározásokból állnak, ezért egy-egy meghatározásunkat több énállapotunk is felhasznál önmaga meghatározásához. Az énállapotaink így jelentős mértékben összekapcsolódnak, és ezért mindenkinél felismerhetőek olyan alaptulajdonságok, olyan alap reakciók, melyek egy stabil személyiségben mutatkoznak meg a külvilág, a többi ember számára, és önmagunk számára is.

A spirituális egó a kialakulása során viszont egy olyan meghatározásokból alkotott énállapot, amiket az önkeresés alatt hoztunk létre, ezért ezek a meghatározások nem osztoznak más énekkel az énkép kialakításában, és így eléggé elkülönülten létezik bennünk, és nagy mértékben szemben áll a mindennapokban használt énjeinkkel. A mindennapi életünk viszont nem szűnik meg, ezért egy jelentős mértékű belső ellentét alakul ki a spirituális egó és a hosszú évek alatt felépített személyiségünk: a többi énünk között. Ez az állapot maga a keresés, a keresővé válás állapota.

A keresés valójában kifelé irányul, könyveket, mestereket, meditációs technikákat keresünk, elvonulások, új közösségek, új, hasonló érdeklődésű embereket keresünk, mert egy korábban teljesen ismeretlen nézőpont és érdeklődési irány alakul ki bennünk.

Ez az állapot valójában egy kontrasztot hoz létre bennünk, ahol a korábbi személyiségünk, mely sok-sok énállapot összességét jelenti, szembe kerül az új, spirituális énünkkel, ami szintén állhat több énállapotból, de mégis szembe kerül az egóval, azzal, amit most egóként ismerünk fel a saját személyiségünkben. Ez a kontraszt létre kell, hogy jöjjön bennünk, ez teszi lehetővé, hogy érzékelhetővé váljon a saját belső terünk, felismerhessük az énjeinket, és felismerhessük, hogy az énjeink valójában meghatározások csoportjai, melyeket konzisztensen használunk hasonló élethelyzetekben.

A nehézséget az okozza a továbblépésben, hogy könnyű beleragadni abba az értelmezésbe, hogy a spirituális egónk a valódi énünk, egy felsőbb én, amivel azonosulva lépünk tovább a megismerés útján. Ez egy logikus következtetés, ami törvényszerűen kialakul, de nem valóságos. Ez az a pont, ahol nagyon könnyű elakadni, és éveket-évtizedeket lehet eltölteni ezen a szinten, miközben folyamatosan kutatjuk a különféle spirituális irányokat, vallási irányokat, meditációs technikákat.

A valódi továbblépés, a következő szint valójában az, amikor felismerjük, hogy a spirituális egó, a spirituális énjeink is pont olyan énállapotok, mint az összes többi. Az életünk más területein használjuk őket, és ezek jelentős szembenállást mutatnak a korábban kialakult énjeinkkel, de valójában az élethez a korábbi énjeinket használjuk a mai napig, és nagy szükségünk is van a korábbi énjeinkre is, mert a világban továbbra is dolgozunk, tanulunk, utazunk, vásárolunk, kapcsolódunk stb.

A spirituális egó megjelenése valójában azért volt szükséges, hogy felismerhetőek legyenek az énállapotaink, melyekből a személyiségünk áll. Felismerhetővé válnak a megjelenő kontraszt által az énállapotainkon túl a meghatározásaink is, melyekből az énállapotok állnak.

A felismerés pedig rámutat, hogy a spirituális egó is énállapotok csoportja, melyek meghatározásokból állnak, hasonló meghatározásokból kialakított énképek, melyek megjelennek általunk a világban. A valódi eredmény, a valódi felismerés az én szerkezetének és működésmódjának megismerése, mely az által vált érzékelhetővé és megismerhetővé, hogy a spirituális egó szembe került az egóval, és így kialakult az a kontraszt, ami lehetővé tette az érzékelést, lehetővé tette, hogy meglássuk önmagunkat.

Az én szerkezetének felismerése, mely által meglátjuk a saját énjeinket, és a tartalom felismerése, melyben felismerjük az éneket alkotó valóságot értelmező és leíró meghatározásainkat, hozzáférhetővé teszi számunkra a saját mentális terünket. Gondolkodás közben nem csak nézzük a saját gondolatainkat, hanem felismerjük bennük önmagunkat, az énjeink alkotóelemeit, melyhez így sokkal tudatosabban férünk hozzá.

Ez a fajta tudatosság a tudatosan elérhető éntartalomhoz ad hozzáférést, de az érzelmi állapotaink nem válnak tudatossá általa, ezért valódi irányítást nem fog adni a felismerés. Nem arról van szó, hogy ez után már képesek vagyunk „kiválasztani”, hogy mikor melyik énünk jelenjen meg, és az milyen meghatározásokból álljon, hanem arról, hogy érzékelhetővé válnak a tudatunk számára a saját énjeink, így a megismerés jelentősen mélyül önmagunk irányában.

Az énjeink válnak érzékelhetővé, felismerhetővé, és az énjeinket alkotó valóságot leíró meghatározásaink válnak szintén érzékelhetővé és felismerhetővé.

A legnagyobb haszna ennek a felismerésnek az, hogy a spirituális egóhoz tartozó énképek és a korábbi énképek közötti ellentétet feloldja. Amikor felismerjük, hogy a spirituális egó ugyanolyan énállapotok összessége, mint a „sima” egó, akkor a szembenállások elkezdenek feloldódni, mert megszűnik az egó leértékelése, de megmarad a lényeg, az énállapotok érzékelésének a képessége. Sokkal nagyobb rálátásunk lesz önmagunkra ez után a felismerés után, és az önmagunk megismerése során egy nagyon jelentős lépést tettünk.

Mivel egyre jobban megszűnik a spirituális ének és a hétköznapi énállapototok közötti leértékelés, ezért a spirituális énjeinkhez használt meghatározásaink és a hétköznapi élet során használt énjeink meghatározásai egyre inkább elkezdik egymás „eszközkészletét” használni. Az általános énkép megint elkezd egységesebb képet mutatni, és a belső harc elkezd megszűnni.

A spirituális és a hétköznapi életünk egyre kevésbé válik el, és ez a következő szint, ahova eljutunk a megismerés útján.

A spirituálisnak tartott értelmezéseink egyre inkább megjelennek a hétköznapok tapasztalataiban is, mert a régebbi, mindennapos életünk által használt énjeink is megkapják a korábban csak a spirituális ének által használt meghatározásainkat. Maga az élet is elkezd egységesebb képet mutatni és érthetőbbé válni.

Kezdetben a spirituális út egy egyéni útnak tűnik, egy új, a normális élettől elkülönült közösség irányába vezet, de ez csak azért van, hogy létrejöhessen egy olyan kontraszt, amiben felismerjük a saját személyiségünk működését és annak építőelemeit, a meghatározásokat, amikkel az érzékelt valóságot, a világot leírjuk mentális szinten.

Miután képessé váltunk az érzékelésre, ez az ellentét már csak korlátoz bennünket a megismerés útján. Fel kell ismernünk a szembenállás valótlanságát, de ez csak akkor lesz lehetséges, ha felismerjük a szembenállás értékét. A spirituális egó kialakulására szükség volt, hogy érzékelhetővé váljon a saját énjeink szerkezete és tartalma, és az értékelés tette lehetővé. Így a spirituális egó értéke és a hétköznapi egó értéke is a helyére kerül. Mindkettő megkapja azt az értékelést, ami megilleti őket, mert a hétköznapi egóra is szükség van ahhoz, hogy emberi testben létezhessünk, és a spirituális egóra is szükség van ahhoz, hogy a megismerés útján továbbléphessünk.

Mindkét egó értékének a felismerése és a szembenállás megszűnése pedig ahhoz szükséges, hogy megszűnjön a szembenállás, és a jelentős mértékben elkülönülő meghatározások, melyek a két egót alkotják, elkezdhessenek egymásba beépülni, mert mindkét csoport a valóság megismerése által született meghatározásokat tartalmaz, melyek valójában nem különülnek el.

Ami létezik az megjelenik a világban, ezért a szembenállások csak azért jönnek létre, hogy érzékelhetővé tegyenek valamit, amit korábban nem voltunk képesek érzékelni, de amint létrejött az érzékelés képessége, nincs tovább szükség a szembenállás fenntartására, mert az érzékelés már az értékelések és a szembenállások nélkül is megmarad.

A spirituális út végül nem egy új identitáshoz vezet, hanem az identitások közötti harc megszűnéséhez. Nem egy magasabb én születik meg bennünk, hanem fokozatosan szűnik meg az a kényszer, hogy bármelyik énünket véglegesnek tekintsük. A keresés elején még külön akarjuk választani a spirituálisat és a hétköznapit, de a felismerés végül újra összeilleszti őket. Maga a béke sem valamilyen rendkívüli állapot, hanem az a pillanat, amikor a bennünk lévő szembenállások jelentőségét felismerjük.

A spirituális út nem arról szól, hogy megszabaduljunk az egótól, hanem arról, hogy felismerjük: minden énünk ugyanannak a tudatnak a különböző megjelenése.

CF