Az énnek van tudata, vagy a tudatnak vannak énjei?
Az azonosulás mossa össze ezt a két fogalmat, de ha pontosan meghatározzuk, hogy melyik mi, akkor olyan kérdésekre is választ kapunk, amit még fel sem mertünk tenni.
AI-generated (ChatGPT)Illustration © Genesis Logic
Alapvetően a tudat maga a létezés, ami tudja, hogy létezik. A tudat egy, nincs benne elkülönülés.
Az én viszont attól én, hogy elkülönülten létezik. Az én vagyok azt jelenti, hogy pontosan meghatároztam azt, hogy én ki vagyok, mettől meddig tartok, mik a határaim.
Az éneket elképzelni úgy a legegyszerűbb, hogy diavetítőként képzeljük el őket. A diavetítő csak fényt áraszt, és a diafilm megtöri a fényt. Értelmezi az érkező információt, és az értelmezett információ jelenik meg a vásznon. A kép, amire azt mondjuk: Ez vagyok én. Ez az én a tudat egyik énje lesz, mert a tudat adja a fényt, fény nélkül nincs kép, nincs én, nincs semmi.
Minden ember, aki valaha élt, él, vagy élni fog, a tudat fényét jeleníti meg az anyagi világban, és azt a saját értelmezésein keresztül formába önti a világban.
A fény mindig ugyanaz, de a forma mindig egyedi.
Egy terminál a testünk, amin keresztül érzékeljük az anyagi világot, és amin keresztül meg is jelenünk az anyagi világban.
Az életünk alatt nem csak egy-egy diával dolgozunk, énjeink vannak bőven, minden hasonló élethelyzetre van egy bejáratott, jól használható énünk, úgyhogy a diavetítőben folyamatosan cserélgetjük a diákat, mindig azt az ént rakjuk be, amelyik a leginkább megfelelő az adott helyzetben.
A diák pedig folyamatosan szaporodnak. Ahogy telik az idő, egyre több ént hozunk létre, és mindegyik ott van a diavetítő mellett használatra készen.
A legnagyobb probléma az élet előrehaladtával, hogy a különböző énjeink egyre inkább különböznek egymástól. Testünk viszont csak egy van, és az minden énünk otthona, ahogyan a személyiségünk is minden énünket magában foglalja.
Ahogy telik az idő, egyre nagyobb ellentétek alakulnak ki a személyiségeink között, ezért egyre csak nő a belső harc. Az énjeink mind szeretnének megjelenni, de minél többen vannak, annál kevesebb ideig lehet jelen egy-egy énünk, és minél nagyobb ellentéteket tartalmaznak, annál nagyobb harc zajlik belül. A diavetítő, a test, egyszerre csak egyet tud megjeleníteni, és a személyiségünket az határozza meg, ami megjelenhet.
A belső feszültség lassan, de biztosan elhasznál bennünket, elhasználódik a test és az énjeink közötti ellentét is szép lassan olyan szintre jut, hogy kizárják egymást.
A tudat valójában folyamatosan ontja fényt, de a test, a diavetítőnk már csak töredékét képes megjeleníteni annak, ahány ént az életünk alatt létrehoztunk.
A tudat viszont nem felejt, mindent, ami megjelent valaha az anyagi világban, elraktároz, mint információt és azokat bármikor újra képes megjeleníteni, mert ha egyszer már megtette, akkor tudja, hogy az, amit megjelenített, hogyan jelenik meg.
Ezért tudat. Megismeri azt, amit megjelenít, és az tudatossá válik az emberek által.
A lehetséges ének minden ember életével egyre csak szaporodnak, melyek aztán újra meg akarnak jelenni, hisz ezek valójában ének. Egy ember élete alatt rengeteg ént termel ki, és azok mind meg akarnak jelenni az anyagi világban.
Az életünk alatt tudatossá válnak az énjeink, de a test halálával nem tűnnek el, csak a diavetítő tűnik el.
…
Az ének, a dialemezek megmaradnak, és amint megjelenik egy új diavetítő, újra megjelenhetnek.
A diavetítők ezért folyamatosan „születnek”, mert az ének meg akarnak jelenni, de nem úgy, mint korábban, amikor létrejöttek, hanem önállóan, saját testben, amin nem kell osztozniuk más énekkel, ezért az egy élet alatt megalkotott énjeink külön-külön testekben térnek vissza, saját diavetítőjük lesz. De a folyamat nem áll meg. Ahogy az én megjelenik, további éneket kezd el létrehozni, mert az új élethelyzet mindig új értelmezést igényel és eredményez. Az élet nem áll meg, de a körülmények folyamatosan változnak.
Gondoljunk bele, hogy ugyanaz az én hogyan jelenhetett meg akkor, amikor még a rádió is luxus volt, és a helyi kocsmába kellett elmenni, hogy a rádióban meghallgassuk a híreket, és hogyan jelenik meg ma, amikor még a lépésünket és a pulzusunkat is folyamatosan figyelemmel kísérik az elektronikai eszközeink.
…
A tudat nem változott semmit, tiszta fény. Nincs énje, nincs akarata, nem értékel semmit, számára nincs jó és rossz. A tudat létezik, és az ének által tudja azt, amit tud. Az ének által ismeri meg a világot, és azt, hogy abban mi és hogyan jelenhet meg. A tudat csak akkor éntudat, ha jelen van egy én, ami meghatározza, hogy itt és most mi legyen a tudat. A dia, a szűrő, a lencse, az én meghatározásai teszi a tudatot éntudattá, de ettől még az énnek nincsen tudata. A tudatnak vannak énjei, és minden én a tudat énje.
…
Milyen érdekes jelenség az, amikor az én elkezdi keresni a tudatot. A tudat nélkül nincs én, mert nincs fény, mégsem látjuk a fényt, csak azt, amit megjelenít.