Ádám: Ember

Ádám: Ember

Éntudattal rendelkező ember, akinek saját képe, saját világa van értelmezései szerint, mint minden embernek.

1Mózes 3:9

Ádám jelentése héberül: Ember.

Ádám nem csak az első ember, hanem Ádám az ember, akit Isten teremtett. A tudatos én, aki tudatában van önmaga létezésének.

Az Ember a testen keresztül kezdi el érzékelni az anyagi világot, a test érzékszervein keresztül. Az ember valójában a tudat, aki azonosul azzal a tudással, amit az érzékszervek által közvetített információkból az értelem megalkot.

Mi emberek azt gondoljuk, hogy nekünk van értelmünk, egyre okosabbak és értelmesebbek leszünk az életünk, a fejlődés során, de valójában az értelem tőlünk függetlenül létezik Isten törvényei szerint.

Az értelem Isten törvényei szerint létezik:

„És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.”

Az értelem a rendelkezésre álló információkból olyan értelmezéseket, meghatározásokat alkot, amelyekkel leírja azt a tapasztalatot, amit az emberi test érzékszervei közvetítenek a számára. A tudat és az érzékelés között az értelem értelmezéseket alkot a befolyó információkból, és ezekkel az értelmezésekkel azonosul a tudat.

A megalkotott értelmezések válnak a tudatos énné, mert a tudat azokkal azonosul, azokat ismeri meg. Az énné vált meghatározások aztán szűrőként működnek, mert azokká válunk. A test által közvetített információk a már elfogadott meghatározásaink szerint kerülnek az értelem elé.

Ha az új információk nem támasztják alá a már elfogadott meghatározásokat, akkor azokat a tudat módosítja, de minél tovább van jelen az érzékelés és az értelem között egy meghatározás, annál inkább képes az érzékelt információkat tömöríteni, és csak a meghatározás szerint tovább engedni az érzékelt információt. A meghatározásaink így a tapasztalatok során egyre stabilabbá válnak, és egyre inkább meghatározzák azt az ént, amivel a tudat azonosult.

Ha már értékeléseket is tartalmaznak a meghatározások, akkor az érzékelt információk már az értékelésekkel, a jó és gonosz tudással együtt kerülnek az értelem elé, és az értelem az értékeléseket is információként kezeli, és beépíti a meghatározásokba, mert számára az is épp olyan információ, mint az érzékszervek által közvetített érzékelés.

Az értelem így az értékeléseink szerint egyre inkább a saját értelmünknek tűnik, pedig valójában arról van szó, hogy az érzékelt valóság, a tapasztalataink, egyre inkább a már elfogadott meghatározásaink szerint, és a saját értékeléseink szerint jut el az értelem elé.

Nem a tudatnak van értelme, hanem az értelem Isten törvényei szerint folyamatosan a lehető legpontosabb meghatározásokat hozza létre a rendelkezésére álló információkból. A megjelenő meghatározások viszont egyre inkább tükrözik azt, amivel a tudat már azonosult, így egyre inkább a saját értelmezéseinek tekinti a tudat a megjelenő meghatározásokat. Ezért gondoljuk, hogy az értelem a mi tulajdonságunk.

A tudat az érzékelés során mindig ugyanazon a testen keresztül érzékeli a megjelenő valóságot, az anyagi világot, ezért ez is információ, az érzékelés eszközével, az emberi testtel is azonosul.

A hat teremtési ciklus alapján Isten meghatározta az Embert a tudatos és a tudattalan én szerint, melyek egymás feltételei, az én két pólusa, mint egy érme két oldala.

A második fejezetben Isten meghatározza az emberi testet is, az anyagi megjelenést, de az ember nem a test szerint létezik, hanem a tudat meghatározásai szerint.

A tudat létezett, mielőtt Isten az eget és a földet megteremtette, ezt az első fejezet első két verse már pontosan leírja:

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet … és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett”

Isten lelkének a megteremtése nem szerepel a leírásban, Isten lelke az Égtől és a Földtől függetlenül is létezett, az Ég és a Föld megteremtésekor ott volt, a tudattalanul létező világ felett.

Később Isten meghatározza az értelmet (világosság), és a tudat megjelenését a teremtett világban, mint a tudattalan és tudatos ént, mely azért tud létezni és megjelenni a világban, mert isten elválasztotta a sötétséget a világosságtól, a tudattalan létet a tudatos léttől.

A tudat időtlenül létezik, de a tudatos és tudattalan én már a világ érzékelése által határozza meg önmagát. Így kerül az ember a teremtett világba, hogy elkezdje érzékelni az anyagi világot, és megismerje azt, amit Isten teremtett.

A tudat azonosul azzal, amit megismer, így valójában Isten törvényeivel azonosul a megismerés során, Isten törvényei válnak tudatossá az Ember által.