Isten Képmására
Hogyan értelmezhető a biblia, ha a tudásunkat használjuk fel az értelmezéshez, nem pedig a vallások dogmáit?
AI-generated (ChatGPT)Illustration © Genesis Logic
Az ember minden meghatározása olyan információkból áll, ami az anyagi világ érzékeléséből származik. Az emberi test közvetíti az érzékszervek által az információkat, melyeket az értelem rendez formába: meghatározásokká.
Az információkat viszont nem csak érzékeljük a tapasztalatok által, hanem értékeljük is őket. Ez a jó és gonosz tudás, amit először szereztünk meg, az első olyan meghatározás, ami egy folyamat eredményeként, gyümölcsként értelmezhetünk. Az értékelés létrehoz egy olyan „érzékelést”, amit nem egy érzékszerv közvetít, hanem minden érzékeléshez hozzárendel egy „értéket”, ami a jó és rossz tengelyén elfoglalt helye az érzékelésnek.
Mindenről eldöntjük, hogy milyen az, amit megtapasztalunk. Ez által az értékelés által viszont nem csak megtapasztaljuk a megjelenő világot, hanem meg is akarjuk azt változtatni. Mivel az értékelés megjelenik, ezért megjelenik a változtatási szándék is. A szabad akarat az, amiről itt szó van, de nem az értékelés által született a szabad akarat, csak az értékelés miatt vált a szabad akarat változtatási szándékká. A szabad akarat az értékelés nélkül is jelen van az emberben, de mivel nincs értékelés így nincs változtatási szándék sem. A tapasztalatok során a szabad akarat így azt akartja tudni, hogy miért történik az, amit megtapasztal. A szabad akarat értékelés nélkül meg akarja érteni, hogy az, amit megtapasztal miért éppen úgy, történik, ahogy az megjelenik a tapasztalataiban, meg akarja érteni, hogy milyen törvények alapján jelenik meg az anyagi világ és milyen törvények szerint történik az, amit megtapasztal.
A megértés vágya úgy jelenik meg, hogy az értelem segítségével folyamatosan értelmes meghatározásokká rendezi az érzékszervek által közvetített információkat, és az ismétlődő tapasztalatok folyamatosan visszaigazolást nyújtanak arról, hogy a megalkotott meghatározások megfelelnek-e a megtapasztalt valóságnak. Ha a tapasztalatok nem felelnek meg az értelem által alkotott meghatározásoknak, akkor az új információk felhasználásával folyamatosan alakítja a meghatározásait a tudat, amíg azok teljes mértékben meg nem felelnek annak, amit megtapasztal.
Ez egy tökéletes folyamat, ami megismertet azzal, ami az anyagi világban megjelenik, megismertet Isten törvényeivel, de nem jelenik meg semmilyen képesség a megismerésen kívül. Isten viszont a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, nem csak azért, hogy képes legyen megismerni az Isten által meghatározott törvényeket, hanem azért is, hogy képes legyen törvényeket létre hozni: meghatározásokat alkotni.
A megismerés folyamata alatt eleve meghatározásokat alkotunk az érzékelt információkból, és az ismétlődő tapasztalatok alatt képessé válunk a meghatározásainkat folyamatosan módosítani, amíg azok minden körülmények között helyesen írják le a tapasztalatokat, de ez még mindig nem új meghatározás létrehozása, csak a meghatározások létrehozásának a képessége.
Új meghatározás csak úgy jöhet létre, ha igény keletkezik valami olyasmire, amit Isten még nem hozott létre. Ezt teszi lehetővé a jó és gonosz tudás, amit az ember megkapott Istentől, és ami által képes olyasmit meghatározni, ami még nincs, ami még nem létezik.
A világ Isten törvényei szerint létezik, de az ember meghatározásai éppúgy megjelennek az anyagi világban, mint Isten meghatározásai, ami alapján létezik. A különbség az Isten és az ember által alkotott meghatározások között az, hogy az Isten meghatározásai alapjaiban határozzák meg a világot.
Isten törvényei a következő tulajdonságokkal rendelkeznek: időtlenek és korlátlanok, megváltoztathatatlanok és eltörölhetetlenek. A létezés alapfeltételei. Az ember meghatározásai viszont nem időtlenek, nem korlátlanok, megváltoztathatóak és eltörölhetőek is. Isten törvényei meghatározzák a világot, az ember törvényei pedig alakítják azt, de csak az Isten törvényein belül. Mivel Isten törvényei időtlenek és korlátlanok, ezért az ember törvényei nem képesek megváltoztatni semmit sem, ami már létezik, és a világ Isten törvényei szerint létezik Időtlenül és korlátlanul.
Isten törvényei azért Időtlenek és korlátlanok, mert teljes harmóniában léteznek, semmilyen ellentmondás sincs Isten törvényei között. Az ember épp úgy képes teremteni, világot meghatározó törvényeket alkotni, mint Isten, de mivel Isten törvényei időtlenek és korlátlanok, ezért az ember által alkotott törvények csak időben és térben korlátozott módon képesek megjelenni. Az ember meghatározásai ellent mondhatnak egymásnak és Isten törvényeinek is, de csak Isten törvényei között képesek megjelenni, mert azok időtlenek és korlátlanok.
Ha az ember által alkotott meghatározások nem felelnek meg a valóságnak, akkor létrejön egy ellentétes meghatározás is, ami az ellentmondást kiegyensúlyozza, és az is megjelenik a világban az ember által megalkotott meghatározással együtt, de azt az ember nem ismeri, az is a tapasztalataiban fog megjelenni, hogy felismerhesse, mi hiányzik az általa megalkotott meghatározásból, amit az eddigi tapasztalatai alapján meg tudott fogalmazni.
Ezek alapján az értékelés nélkül is olyan meghatározásokat alkotunk, amik nem felelnek meg Isten törvényeinek, mert a tapasztalataink alapján kell azokat megalkotnunk, de nem lehetséges egy pillanat alatt megtapasztalni és megérteni Isten törvényeit, ezért időben haladva vagyunk csak képesek az információkat befogadni és feldolgozni. A megfelelő értelmezéssel viszont folyamatosan egyre jobban megismerjük Isten törvényeit. Nem jelenhet meg változtatási szándék, csak felismerjük a megjelenő ellentéteket a világban és így egyre pontosabb meghatározásokat alkotunk a tapasztalatainkból.
Az értékelés tesz képessé rá, hogy mást is képesek legyünk „akarni”, mint ami van. Az értékelés tesz képessé, hogy meg akarjuk változtatni azt, amit megtapasztalunk, ne csak megérteni akarjuk. A probléma abból adódik, hogy a változtatási szándék megvalósítása is az értelem felhasználásával lehetséges, és így az értelmet nem arra használjuk, hogy megismerjük a világot, hanem arra, hogy megváltoztassuk azt. Ezen felül pedig a változtatás szándéka létrehozza az elkülönülést is. A világ eddig a pontig létezett, de ha megjelenik a változtatás szándéka, akkor megjelenik az is, aki a változtatást véghez akarja vinni.
A létezésből így lesz elkülönült létezés, a Vagyokból így lesz Én vagyok.
Ebből az következik, hogy az Én vagyok is az ember meghatározásainak az egyike. Az Én vagyok épp úgy az időben megjelenő meghatározásaink egyike, mint minden más meghatározásunk, és megjelenik vele szemben az, ami megmutatja, hogy mi hiányzik még a meghatározásból, hogy az harmóniában tudjon létezni minden mással, ami már létezik.
Ha képesek vagyunk bármit akarni, ami még nem létezik, azt meg kell határoznunk, de a meghatározás az Isten által létező világban fog megjelenni, ezért megjelenik az ellentéte is, ami kiegyensúlyozza, hogy harmóniában létezzen a világ és ami benne van. Ha nem lehetséges, ha nem képes harmóniában létezni az, amit meg akarunk határozni a világban semmilyen ellentétes meghatározással sem, akkor az a meghatározás nem is jelenik meg, olyan formában, ahogyan azt mi meghatároztuk. Ami megjelenik a világban, az lehetséges, de lehetséges, hogy csak az időben lehetséges, mert valamivel szemben jelenik csak meg, mint minden az ember életében, mivel az ember, mint elkülönült én is csak az időben létezik a világban.
A megismerés által viszont, ha nem további változtatásokat határozunk meg, akkor a megjelenő tapasztalatokból a saját meghatározásunkat képesek vagyunk egyre pontosabban a megjelenő valósághoz igazítani, így meghatározhatunk olyasmit is, ami képes az Isten törvényeivel teljes harmóniában létezni. Ha ezt elérjük, ha minden tapasztalatunkban jelen van a meghatározásunk úgy, hogy semmilyen ellentét sincs már jelen, akkor a Kerúbok megjelennek az életünkben, akkor az Élet fáját is megismerjük, és az, amit meghatározunk, időtlen és korlátlan lesz.
Isten törvényeit is így ismerjük meg, meghatározzuk azokat a tapasztalataink alapján, így joggal feltételezhetjük, hogy bármit is alkotunk meg a világban, azt valójában Isten már megalkotta, csak a megismerés folyamatában nekünk minden a saját alkotásunknak tűnik, mert a megismerés folyamatában létrejön az én, ami olyan értelmezéseket alkot, ami szerint a megjelenő énünk cselekszik, változtat.
Az Én vagyok, az 1-es, egyértelműen a 7-essel szemben jelenik meg, ami a nem én vagyok, a megjelenő ellentét, és a kettő együtt megmutatja, hogy mi az, ami valójában létezik.
Az én által megjelent akarat is Isten akarata, de az én azonosul azzal. Elkülönült megfogalmazásként az Én vagyok létezik a világban az ellentétével együtt. Az énnel való azonosulás a megjelenő eseményeket az én akaratának megvalósulásaként értelmezi, mert az én változtatni akar. A világ megtörténik, de az én olyan szinten azonosul azzal, amit érzékel, hogy saját magaként, és saját akarataként értelmezi azt, ami történik.
Isten létezik valójában, és az ember által Isten jelenik meg, mint Én vagyok sok-sok formában, és a világot, melyet teremtett, megismeri minden lehetséges formában a legapróbb részletéig.
Isten fiai a tudat megjelenése a térben és az időben valahol, ahol a megjelenő valóság érzékelése megtörténik, és egy én elkülönül az értelmezések alapján a világtól, ami valójában időtlenül és korlátlanul létezik teljes harmóniában.