A tudás elemei

AI-generated (ChatGPT)Illustration © Genesis Logic

Az idő meghatározása után a tapasztalatok sorrendje meghatározhatóvá vált, és a tapasztalati sor lehetőséget ad az ismételt tapasztalatok megjelenésére, ami alapján az értelem már képes lesz felismerni a törvényszerűségek megjelenését a tapasztalatokban.

A törvényszerűségek felismerése és leírása gyakorlatilag a meghatározás létrehozása. A meghatározásokat létrehozzuk a legjobb tudásunk szerint, azaz az eddigi tapasztalataink szerint. A meghatározások aztán a további tapasztalatokkal változnak, formálódnak, mert a kezdetben pontatlan meghatározásainkat a későbbi tapasztalataink egyre pontosabbá teszik. A tapasztalatok pedig ismétlődnek mindaddig, amíg szükséges.

Látszólag két nagy csoportja van a tapasztalatok által alkotott meghatározásainknak, a megismert törvényeknek, de valójában csak minőségi különbség van. A törvényeket ismerjük meg a tapasztalataink által, mert minden, ami megjelenik az anyagi világban, az a törvények megjelenése.

A megismerés folyamata miatt tűnik két csoportnak az, amit megismerünk, mert a folyamat során előbb megismerünk egy tapasztalatot, amire semmilyen értelmes magyarázatunk nincs még, nem tudjuk meghatározni, de már felismerjük, hogy ismétlődő tapasztalat, ezért felismerjük, hogy egy törvény megjelenése, de még semmilyen módon nem tudjuk meghatározni.

Azt tudjuk, hogy milyen hatása van, hogyan jelenik meg és milyen tettekre motivál bennünket. Érzelmi választ adunk, amit nem értünk, ezért a törvény, ami elkezdett megjelenni a tapasztalatainkban, érzelemként lesz azonosítva. Érzelemként tudjuk értelmezni, mert nincs még annyi tapasztalat, hogy értelmes meghatározást tudjunk létrehozni.

A tapasztalatok ismétlődésével egyre jobban megismerjük a megjelenő törvényt és egyre több, korábban megismert törvénnyel összefüggésben jelenik meg a tapasztalatainkban, ezért egyre jobban megismerjük azt is, hogy milyen kapcsolati háló jelenik meg más törvényekkel összefüggésben.

Képessé válunk meghatározni azt, amit tapasztalunk, létrehozunk egy meghatározást, egy törvényt, ami szerintünk a tapasztalatainkban megjelenik. A további tapasztalatok pedig igazolják vagy cáfolják a meghatározásunkat, ezért változtatunk rajta, hogy minél pontosabban írja le azt, amit tapasztalunk.

Ahogy a meghatározásunk változik, úgy másként látjuk a múltat, ahol korábban más formában volt jelen bennünk a meghatározás, és másként látjuk a jövőt is, ami a meghatározás változásával szintén megváltozik.

A jelen az egyetlen hely, ahol nem a mi meghatározásunk jelenik meg, hanem a valóság, ami nem igazodik a meghatározásunkhoz, hanem konkrétan rámutat annak hibáira.

A megfogalmazott érzelmeink és a létrehozott meghatározásaink meghatároznak bennünket is, mert a tudat azzal azonosul, amit megismer. A tudatosan létrehozott meghatározások valódi tudást jelentenek, aminek a tudat a birtokában van, míg az érzelmekként jelen lévő meghatározásokat nem tudjuk konkrétan meghatározni, csak érzelmekként tudjuk őket azonosítani, de a hatásukat tapasztaljuk, azok kényszerítő erőként vannak jelen az életünkben.

A tudatos én így valódi tudást jelent, amivel azonosulunk és a tudásunk eredményeként megjelenő akaratot, változtatási szándékot, a saját akaratunkként értelmezzük, mert a tudással, ami az akaratot létrehozza, azonosultunk.

A tudattalan én pedig az érzelmekkel azonosult énünk, aminek az akaratával nem tudunk azonosulni, mert nem tudjuk értelmezni, nem tudjuk megérteni, hogy miként jön létre az akarat, ezért a tudattalan én akaratát kényszerítő belső erőnek érzékeljük. Ez is énazonos, mert az érzelmek a saját tapasztalatainkban jelennek meg bennünk, ezért teljesen énazonosak, így az általuk megjelenő akarat is teljesen énazonos. Azért nem vagyunk képesek olyan szinten azonosulni vele, mint a tudatos én akaratával, mert a tudattalan énben nincsenek meghatározások, amelyek alapján meg tudnánk fogalmazni, hogy a megjelenő akaratnak mi az oka.

Az ég mennyezete a jelen pillanat, amiben a valóság jelenik meg, ezért a valóságban nem csak az Isten által alkotott törvények jelennek meg, hanem az is, amit a tudat abból megértett.

Ha a meghatározásaink és az érzelmeink értelmezése nem felel meg az égben lévő törvényeknek, akkor az ember által az is megjelenik, amilyennek jelenleg értelmezi a megjelenő valóságot.

A tudatos és a tudattalan én is az ég mennyezetén jelennek meg, azaz a jelenben a valóság megjelenik az Isten által alkotott törvények szerint, és általunk megjelenik olyan formában, ahogyan azt mi éppen értelmezzük.

A tudatos és tudattalan énünk így megjelenik a jelenben, és jól elkülönülten jelenik meg. A tudatos én, mint a „Nagyobbik világító test” uralkodik „Nappal”. A Nappal meg lett határozva a korábbi szövegben, mint a Tudatos Én, és az Éjszaka is meg lett határozva, mint a Tudattalan Én. A „Kisebbik világító test” pedig uralkodik „Éjjel”.

Az „Uralkodik” szó meghatározására itt még nincs lehetőségünk, mert nincs mihez kötni, nincs még semmilyen meghatározott tudás, amihez kapcsolva értelmezhetnénk, de az 1Mózes 1:26 versben, ahol újra megjelenik már meg tudjuk határozni majd, ezért ezt egyelőre csak megjegyezhetjük, hogy az uralkodni szó már itt megjelenik az Énjeinkkel összefüggésben.

A „Csillagok” is megjelennek, mintegy mellékesen megjegyezve, de a Biblia szövegében semmi sem mellékes, pláne nem egy új név, ami egy új meghatározás megjelenését jelenti.

A fentiek alapján a csillagok az éjszakai égbolton jelennek meg, de nappal is jelen vannak, csak nappal nem láthatóak, mert akkor a tudatos énünk fénye elnyomja a csillagok láthatóságát. Ez nem csak metafora szerint van így, hanem a valóságban is ez történik.

Éjszaka, azaz amikor tudattalanul reagálunk egy tapasztalatra, akkor a tudattalan énünk szerint érzelmi választ adunk és érzelmi szinten jelenik meg az akaratunk kényszerítő erőként. Nem a tudatos akaratunk valósul meg, hanem az érzelmeink szerint reagálunk a tapasztalatra és érzelmi szinten jelennek meg a saját tetteink is, melyek énazonosak, de nem azonosak a tudatos akaratunkkal.

Az ilyen esetekben megjelenő érzelmi reakcióknak nem ismerjük a miértjét, az okát, mégis teljesen önazonosan jelennek meg a tetteink és reakcióink. Mivel nem ismerjük a megjelenő eseményekben megjelenő meghatározásokat, ezért nem ismerjük a megjelenő törvények között megjelenő kapcsolati hálót sem, de a megjelenő tapasztalatok mégis rámutatnak más törvényszerűségekre is, melyeket még nem ismerünk, de a tapasztalatokban megmutatkozó következetesség rámutat, hogy itt is törvényszerű események tanúi vagyunk.

A nem ismert, de törvényszerű működésként felismert tapasztalatok olyan törvényekre mutatnak, amiket még szintén nem ismerünk, ezért lesz ez a tapasztalat olyan, mint az éjszakai égbolt. A saját reakcióink, mint a „Kisebbik világító test”, énazonosan jelennek meg a tapasztalatokban, míg a megjelenő kapcsolati háló olyan törvények jelenlétére utal, amelyeket még nem ismerünk, nem tudunk meghatározni, csak a tapasztalatok következetes ismétlődése mutatja meg a jelenlétüket.

A megjelenő törvényeket így nem tudjuk megkülönböztetni, de csillagokként ragyognak a tapasztalatokban, a létezésüket már felismerjük.

A csillagok ezért az ég törvényei, melyek először a tudattalan énünkkel kapcsolatban jelennek meg felismerhető formában, és érzelmi szinten érzékeljük, hogy itt törvényszerűen megjelenő tapasztalatok történnek az életünkben.

Ha a tudatos énünk van jelen, azaz tudatos reakciót adunk egy tapasztalatra, akkor a tapasztalatot leírjuk, meg tudjuk határozni. A csillagok ilyenkor is jelen vannak, de mivel a tudat meghatározásokat alkot a megjelenő tapasztalatok értelmezésére, ezért nem a csillagokat látjuk, hanem a saját meghatározásainkat, melyek így eltakarják a valódi törvényeket.

A tudatos én mindent meghatároz, amit érzékel és tapasztal.

A meghatározásaink nem feltétlenül azonosak a valódi törvényekkel, amik a tapasztalatainkban megjelennek, de a meghatározásainkat folyamatosan alakítjuk, formáljuk, hogy azok egyre pontosabbak legyenek. Ezért lényeges az idő és a tapasztalatok ismétlődése, mert minden ismétlődés egy új lehetőség, hogy a megalkotott meghatározásainkat pontosítsuk. Így a tudatos én meghatározásai egyre pontosabban írják le a megjelenő valóságot.

„14 És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.

15 És legyenek világítókul az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lőn.

16 Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.”

Mivel a tudatos én a Nappal nevet kapta, ezért a Nagyobbik világító test nem a tudatos ént jelenti, hanem a tudatos én létrehozását, azaz a meghatározások létrehozását, amit az Értelem végez.

Korábbi értelmezéseink szerint az Értelem nem az Ember tulajdonsága, hanem a tudattól függetlenül létező alapvető meghatározás, melyet már a 3. versben meghatározott a szöveg, mint világosságot.

Itt a tudat szempontjából egyértelműen meghatározásra kerül, hogy az Értelem a tudat által érzékelt információkból alkot meghatározásokat, melyekkel a tudat azonosul és ezért a Nagyobbik világító test a tudat számára alkot meghatározásokat, és ezekből a meghatározásokból áll a tudat.

Konkrétan a tudat által érzékelt információk kerülnek az értelem elé, melyekből az értelem meghatározásokat alkot, és ezek a meghatározások lesznek olyan egységes magyarázatok, amelyekkel a tudat azonosul. A tudatos ént az értelem hozza létre.

Nagyobbik világító: Értelem.

A Nagyobbik világító annyiban különbözik a világosságtól, hogy a világosság a világban jelen lévő értelmet jelenti, mely a világot meghatározó törvények közötti következetességet és kapcsolati hálót jelenti, míg a Nagyobbik világító test az Értelem azon része, ami konkrétan a tudat rendelkezésére áll. A világosság a teljes kapcsolati hálót jelenti, ami az ég törvényei között létezik, míg a Nagyobbik világító test, mint Értelem, a tudat által érzékelt információs mennyiség alapján képes a törvényeket és a közöttük létező kapcsolati hálót értelmezni.

A különbség tehát mennyiségi, a tudat a test által közvetített információs mennyiség szerint képes az értelemhez hozzáférni, ezért kap itt külön elnevezést, de a világosság, mint értelem, nem korlátozott sem információs mennyiségben, sem időben, sem térben. A világosság időtlen és korlátlan törvény, amely az idő meghatározása előtt már létezett. Az idő és az idő által lehetővé váló ismétlődő tapasztalatok teszik a Nagyobbik világító testet korlátozottá, csak azt az információt értelmezi így a Nagyobbik világító test által elnevezett értelem, amit a tudat már érzékelt. Így épül fel a megismerési folyamat, mely már időhöz kötött, míg az értelem, mint világosság időtlen és korlátlan marad.

A Kisebbik világító test esetében ugyanez a helyzet azzal a különbséggel, hogy a tudat által érzékelt tapasztalatokból, azaz a rendelkezésre álló információból még nem lehetséges egységes és értelmes magyarázatot, meghatározást alkotni, ezért ezekből az információkból nem meghatározások születnek, csak az ismétlődő minta alapján meghatározható reakciók, mint érzelmi válaszok kerülnek meghatározásra.

Nincs meghatározásunk, nincs magyarázatunk arra, hogy mi miért történik, de a felismert ismétlődő tapasztalatra mindig ugyanaz a válaszreakció, így a tapasztalt eseményre a válaszreakció már ismert. Magyarázat, meghatározás nélkül ezek a válaszreakciók érzelmi válaszként kerülnek vissza a tudathoz, így érzelmekként kerülnek a tudattalan énünkbe.

Kisebbik világító: Érzelem.

A tudat által megismert törvények így nem a valódi törvények, melyek az anyagi világ megjelenését meghatározzák, hanem azok, amiket az eddigi tapasztalatai alapján azokból megértett. A világot a tapasztalataiban érzékeli, de az eddig meghatározott értelmezései szerint értelmezi. Ha nem az történik, amit az eddig megalkotott meghatározásai szerint vár, akkor a meghatározásait tovább finomítja, pontosítja, hogy azok minél pontosabban írják le a tapasztalatait.

Az Isten által alkotott törvényeket így a tudatos én nem képes látni, érzékelni, hanem az anyagi világot érzékeli a test érzékszervein keresztül, és a tapasztalatai alapján egyre pontosabban képes meghatározni a megtapasztalt valóságban megjelenő törvényeket.

A tudattalan én viszont nem alkot meghatározásokat, csak a megjelenő tapasztalatokra adott reakciókat ismeri, melyek Isten törvényei szerint jelennek meg a valóságban. Az így megjelenő kapcsolati háló sem képes így felfedni a valódi törvényeket, melyek a világot meghatározzák, ezért azok csillagokként, fénylő pontokként ragyognak a jelenben, melyeket a tudattalan én nem képes értelmezni, meghatározni, de a jelenlétükkel tisztában van, mert az érzelmeket és az érzelmi reakciókat konkrétan meghatározzák. A csillagok ezért a nem ismert, de a világot valójában meghatározó konkrét törvények mutatói, melyek már megjelentek a tapasztalatainkban.

Csillagok: Konkrét törvények.

„16. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.

17. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;

18. És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó.”

Isten ezekkel a meghatározásokkal érthetővé teszi a tudat számára, hogy hogyan ismeri meg a világot a tapasztalatai által. Az idő meghatározása után a tapasztalatok már tapasztalatok soraként jelenik meg a tudat számára. A tapasztalatok ismétlődnek, így felismerhetővé válik, hogy törvényszerűen működik az anyagi világ. A felismerés először csak a törvényszerű működés felismerése és a törvényszerű reakciók felismerése, ezért érzelmi szinten jelenik meg, érzelmek és érzelmi válaszok felismerésével.

A tapasztalatok további ismétlődése pedig egyre jobban értelmezhetővé teszi a tapasztalatokat, a test által folyamatosan érkező információkat a tudat az értelem segítségével meghatározásokban kapja vissza, értelmes magyarázatok formájában, melyeket a további tapasztalatai során tovább pontosít.

A 14. vers azt írja:

„És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.”

Az idő meghatározása után a tapasztalati sor a törvények egyenkénti megismerését teszi lehetővé, ami így nevezetes pontokat hoz létre az időben. A napok és esztendők a tapasztalatok ismétlődésére mutatnak rá, és így az ünnepnapok jelennek meg a szövegben, melyek olyan pontok az időben, amelyek egy törvény felismerését jelentik.

Ünnep: Megértés.

Isten törvényeinek megértése ünnep, minden ilyen alkalommal közelebb kerülünk Istenhez.

Egy törvény felismerése mindig Ünnep, mert az élet célja valójában a megismerés, a világ törvényeinek a megismerése és megértése, melyet az ismétlődő tapasztalatok tesznek lehetővé.

Ezek a meghatározások így teljesen logikusan követik a korábbiakat. Az idő és az ismétlődő tapasztalatok megjelenése után konkrétan meghatározható a tudat szempontjából az időben megjelenő értelem és érzelem, mely az idő miatt vált szükségessé, mivel az értelem a korábbiakban csak időtlen és korlátlan, azaz a tudat számára időben értelmezhetetlen módon volt jelen. Az értelem és az érzelem így a tapasztalati sorban meghatározott módon megjelenik a tudat számára, és az ég törvényei is a megfelelő sorrendben, a megismerhetőségük szerint jelennek meg a tapasztalati sorban.

Negyedik nap: Értelem, érzelem és a tudás elemeinek meghatározásai.

A teremtés negyedik ciklusa.

Az értelem és az érzelem meghatározása, amik a tapasztalatok által a tudáshoz, a konkrét törvények (csillagok) megismeréséhez és megértéséhez vezetnek.

CF