A törvények megjelenési formái az ember számára értelmezhető formában

AI-generated (ChatGPT)Illustration © Genesis Logic

A teremtési ciklusok eddigi egymásra épülése szerint szinte adja magát az ötödik nap értelmezése. A logikai sorrendbe tökéletesen illik az eddigi meghatározások alapján értelmezett szöveg jelentése.

Foglaljuk össze röviden az eddig elemzett négy teremtési ciklust, és azt, hogy ezek hogyan épülnek egymásra, és az ötödik nap értelmezése magától érthetődő lesz.

Az első nap, mint első ciklus meghatározza, hogy a világ a világot meghatározó törvények szerint létezik. Ez egy alapvető ontológiai állítás a Biblia legelső versében. Isten a törvényeket hozta létre, nem a világot. Az anyagi világ a törvények megjelenési formája, ezért a meghatározások az Isten által teremtett világ, az Ég. Az Ég törvényei pedig attól törvények, hogy megjelennek anyagi formában. Az anyagi világ tehát az Isten által teremtett világ, az Ég anyagi megjelenési formája, nem pedig egy másik világ.

Az első nap leírása ezután csak megállapításokat tesz a második versben: „A föld kietlen és puszta” – élettelen, és „setétség vala a mélység színén” – tudattalan és megismerhetetlen jelenleg, és „az Isten Lelke lebeg a vizek felett” – az ember nem része a teremtett világnak, a lélek létezik az égtől és a földtől függetlenül is, a teremtett világon kívül határozza meg a szöveg.

Ontológiai értelemben egy olyan leírást kapunk, melyet egyetlen vallás sem vall a sajátjának ebben a formában, pedig a Biblia első két verse a héber nyelvtan szerint is így néz ki mondattanilag. Az első vers leírja, hogy Isten mit teremt, mit határoz meg, a második vers pedig leírja, hogy Isten meghatározása miként jelenik meg. Az ember nincs benne az első versben, de a másodikban jelen van, de nem a frissen meghatározott világban, hanem az felett, de nem érzékelheti még azt.

A világosság – értelem, viszont a világhoz tartozik, nem az emberhez, nem a lélek tulajdonsága az értelem, hanem a világban van jelen az értelem, tudattalanul, mint mélység, mert a világ törvényei között rend és következetesség uralkodik.

A rend, amelyet korábban a törvények közötti kapcsolati hálóként határoztunk meg, nem más, mint a világ stabilitása, ami abból adódik, hogy az Égben létrehozott törvény megjelenik anyagi formában. Az anyagi megjelenés adja meg a törvénynek a világot meghatározó törvény minősítést. Ez az első meghatározásnál még nem jelent semmilyen feltételt, mert még nem létezik „korábbi” törvény, de a további törvények meghatározásánál már igen.

Az lesz így világot meghatározó törvény, amely megjelenik az anyagi világban. A következő napok, azaz következő ciklusok során meghatározott törvények ezért már egy olyan világban jelennek meg, amely már létezik.

Az Ég és a Föld létezik, ezért a további meghatározások már nem lehetnek bármilyenek, a megjelenésük lehetséges kell, hogy legyen a már létező meghatározások között, mert a már létező meghatározások már megjelentek anyagi formában is. A további meghatározások így semmilyen módon sem mondhatnak ellent a már létező meghatározásoknak, csak azokon belül határozhatnak meg további részleteket a már létező anyagi világban.

Az első nap még elválasztja a világosságot a sötétségtől, a tudatos létezést a tudattalan léttől, de már a második vers alapján is egyértelművé teszi, hogy a mélység létezik, tudattalanul is jelen van az értelem, azaz a törvények közötti kapcsolati háló, mely meghatározza azt, hogy mi jelenhet meg a világban, amely már létezik. A törvények így egymás megjelenését szabályozzák, minél több törvény van, annál korlátozottabb az, ami megjelenhet.

Ez a korlátozás és egymásra épülés válik véglegessé azzal, hogy Isten kijelenti: „és lőn este, és lőn reggel: első nap”. Ez a kijelentés lezárja a teremtés első fázisát, és a továbbiakban ezek szerint jelenik meg minden, amit ezek után meghatároz.

A második nap az idő meghatározása. A világ létezik teljes egészében, ezt a második ciklus még egyértelműbbé teszi, mert az idő épp azért szükséges, hogy a világ ne csak egy csillogó napként létezzen és legyen érzékelhető, hanem részleteiben is.

Az idő, és az időben a jelen pillanat meghatározása arra szolgál, hogy a világ megismerhető legyen. Ha részleteiben láthatjuk a világot, akkor a világ törvényeinek a megjelenése nem egy olyan érzékelést eredményez, amiben semmi sem különíthető el semmi mástól, hanem egy olyat, amelyben a korlátozott érzékelés lehetővé teszi, hogy felismerjük, milyen törvények szerint jelenik meg az anyagi világ, milyen megjelenési formái vannak a törvényeknek, és hogy a törvények hogyan szabályozzák egymás megjelenési formáit, azaz milyen kapcsolati háló szerint jelennek meg.

Idő nélkül a világ érzékelése olyan lenne, mint korábbi példánkban az a mozifilm, aminek minden képkockáját egyszerre vetítik a vászonra. A vászon vakító fehérségben ragyogna, amin semmi sem különülne el semmi mástól. Az idő, a képkockák egymás utáni vetítése viszont lehetővé teszi, hogy a film tartalma az értelem által felfogható módon jelenjen meg.

Az idő meghatározása ezért a világ megismerhetőségének az alapfeltétele, mely így egy folyamatként teszi érzékelhetővé a világot. Ezt a ciklust is lezárja Isten a szöveg szerint: „és lőn este, és lőn reggel: második nap.”

A harmadik nap is egyértelműen következik a második napból. Ha az érzékelés egy idővonalon zajlik, azért, hogy megérthetők legyenek a világot meghatározó törvények, akkor az idővonalon megjelenő tapasztalatok egy tapasztalati sort alkotnak, melynek szintén értelmes sorrendet kell követnie, mert a törvények egymásra épülve, pontosabban megfogalmazva egymásba épülve jelennek meg.

A tapasztalati sor úgy kell, hogy felépüljön, ahogyan a törvények egymásra épülnek, mert csak az a törvény lesz megismerhető a tapasztalatból, aminek a megjelenését szabályozó korábbi törvényeit már ismerjük. Csak azt a tudást tudjuk megszerezni, megérteni, amit a már rendelkezésünkre álló tudáshoz tudunk kapcsolni, és ezt csak a törvények közötti kapcsolati háló szerint lehet értelmezni az eddigi meghatározások alapján.

Az idő meghatározása után tehát a tapasztalatok sorát is meg kellett határozni, hogy a világot meghatározó törvények olyan sorrendben jelenjenek meg a tapasztalatokban, ahogyan a közöttük lévő kapcsolati háló szerint megismerhetőek.

Az idő és tapasztalatok úgy teszik megismerhetővé a megjelenő törvényeket, hogy a tapasztalatok ismétlődnek, ezért ugyanolyan tapasztalat ugyanolyan következménnyel jár. Ok-okozati kapcsolatokat fedezünk fel, melyek állandóak és mindig pontosan ugyanazt az eredményt adják.

Az ismétlődő tapasztalatok a magok szerint megjelennek. Ugyanolyan körülmények között ugyanaz a tapasztalat mindig ugyanazt eredményezi: 2+2 = 4.

A magokból kiindulva folyamatok jelennek meg az időben, mert a tapasztalat az időben megjelenő tapasztalatok sora, mely újra és újra megismétlődik, hogy az értelem felismerje az ismétlődésekben a törvényszerű működést.

A harmadik napot is lezárja Isten, így a világban már ezek a törvények is megjelennek.

Az idő és a tapasztalatok meghatározott sora meghatározza a megismerés folyamatát is. A negyedik nap így már következik az előző három teremtési ciklusból.

Az idővonal szerint a tudásunk egyre nő a tapasztalatok során, így a jelenben mindig meghatározott tudással rendelkezünk. A tapasztalatok sora az ismétlődések által tanítja meg a törvényeket, azaz sok ismétlődés után válik csak pontossá a tapasztalatok alapján megalkotott meghatározás.

Amíg a tapasztalatok sorában nem jutunk el a pontos meghatározásig, addig viszont a meghatározásunk pontatlan, mivel pontosan meghatározott ismétlés nyújtja a megismerést. A meghatározásaink így folyamatosan fejlődnek, amíg teljesen pontossá nem válnak.

Ez viszont azt eredményezi, hogy a meghatározásaink pontatlanok, de ezt csak abból tudjuk megállapítani, hogy az eddigi tapasztalataink alapján létrehozott meghatározás szerint meghatározzuk, hogy legközelebb, azaz a következő tapasztalatban, hogyan fog megjelenni az, amit az eddigi tapasztalataink alapján meghatároztunk.

Ha az jelenik meg, amit várunk, az megerősíti a tapasztalatainkat, ha nem, akkor a meghatározásainkat tovább kell pontosítanunk az új tapasztalatok, az új információk alapján.

Az eddigi tapasztalatunk alapján rendelkezésre álló tudásunk ezért elvárásként jelenik meg, elvárásokat határoz meg. Ezek az elvárások az akaratunk, a szabad akarat, amit itt még nem határoz meg a szöveg, de a tudatot, amelynek az akarata megjelenik, meghatározza.

A nagyobbik világító az a tudás, amivel a jelenben rendelkezünk, és ennek a tudásnak van egy megjelenő akarata, elvárása, hogy a valóságnak hogyan kell megjelennie a következő tapasztalatokban, mert ez az elvárás lesz a teszt, a minőség-ellenőrzés, hogy a tudásunk szerinti meghatározás azonos-e azzal, ami valójában megjelenik.

Az ismétlődések, az ismétlődő tapasztalatok csak akkor képesek tanítani bennünket, ha megjósoljuk, hogy miként fognak megjelenni legközelebb, mert a tapasztalatokban mindig a valóság jelenik meg, és ha pontosan az történik, amit várunk, akkor az visszaigazolja a tudásunk helyességét, ha pedig nem, akkor az új információk lehetőséget adnak a korábbiakkal együtt arra, hogy úgy módosítsuk a meghatározásainkat, hogy azok érvényesek legyenek az új tapasztalatra is és a régebbi tapasztalatokra is. A törvény nem változik, ezért törvény, így csak olyan értelmezés állhat meg, amely minden tapasztalatra magyarázatot ad visszamenőleg is, és pontos eredményeket vetít előre a további tapasztalatokat tekintve. Ez az a törvény, ami a Genesis Logic értelmezési módszerét is meghatározza, és szigorú keretek közé zárja.

További tájékozódási pontot is meghatároz a negyedik nap leírása, az érzelmeket, melyek meghatározzák a kisebbik világítót. Az érzelmek megjelenése is törvényszerű következménye a megismerési folyamatnak, mert az ismétlődő tapasztalatok során ugyan a meghatározásaink egyre pontosabbak, de a meghatározások szerint megjelenő elvárásaink, az akaratunk, nem jelenhet meg az anyagi világban. Ennek az az oka, hogy a pontatlan meghatározásaink nincsenek harmóniában a világot meghatározó törvényekkel.

A világban viszont minden harmóniában van minden mással, ami létezik, mert a törvények egymásra épülését a kapcsolati háló pontosan szabályozza. Semmi sem jelenhet meg a világban, ami nincs teljes harmóniában minden mással, ami létezik, mert a törvények közötti kapcsolati háló ezt nem engedi meg.

Ha valami olyasmit határozunk meg, ami ellentmond bárminek, ami már meg lett határozva és megjelent, akkor az egyszerűen nem képes megjelenni az anyagi világban, mert a már létező törvények a már létező világban ezt nem teszik lehetővé. A már létező törvényeket kellene módosítani, hogy az ellentmondó meghatározásunk megjelenjen, és a már létező világnak kellene megváltoznia, hogy az ellentmondó meghatározásunk megjelenhessen.

Ez nem lehetséges, mert a teremtés ciklusai le lettek zárva, sőt, a hatodik nap után még egyértelműbben lezárja a Biblia szövege a teremtést, és kijelenti, hogy Isten nem változtat többet a világon.

Ez a végletes következetesség az oka annak, hogy az akaratunk nem jelenhet meg a világban olyan formában, ahogyan az bennünk megjelenik elvárásként. Az akaratunk viszont meghatároz bennünket, mert a meghatározások, melyeket az eddigi tapasztalataink alapján megalkottunk, teljesen énazonosak, valójában mi magunk vagyunk a meghatározások, melyek általunk megjelennek a világban, ha az lehetséges. Ha nem lehetséges a megjelenés, mert nincsenek teljes harmóniában a világ törvényeivel, akkor csak bennünk jelenik meg a meghatározásaink szerint megjelenő akarat, mint elvárás, de megjelenni nem képes, ezért nem az történik, amit akarunk.

Amikor nem az történik, amit akarunk, akkor viszont a tudásunk szerint reagálunk az eseményekre. Ezek a reakciók az érzelmek.

Az érzelmek alapjában különböznek a meghatározásainktól, mert nincs rá magyarázatunk. Ha lenne rájuk magyarázat a tudatban, akkor a meghatározások megjelenései lennének, de mivel nem az történik, ami a tudatunkban lévő meghatározásokból következik, ezért az eltérő eredményt értelmezzük érzelmekként.

Az érzelmek is következetesek, és az ismétlődő tapasztalatok szerint jelennek meg, mivel a tapasztalataink a világot meghatározó törvények szerint jelennek meg. Az érzelmek így azonosítható objektumok a tudat számára, amelyekkel azonosul, mert a tapasztalatok ismétlődése során mindig következetesen megjelennek, de mivel nincs megalkotható meghatározás a megjelenésükre, ezért csak az ismétlődést tudja a tudat meghatározni, és az így felfoghatóvá és értelmezhetővé váló érzelem is bekerül a meghatározások közé, amivel a tudat azonosul.

Az érzelem tehát abban különbözik a meghatározástól, hogy az ismétlődő tapasztalatokban még csak az ismétlődés és az eredmény felismert, de az értelem még nem tud meghatározást alkotni az ismétlődésre.

Visszatérve a negyedik napra, az idővonalon mindig egy meghatározott tudással rendelkezünk, mely folyamatosan növekszik, de pontatlan, így a rendelkezésre álló meghatározások alapján megjelenő akarat nem képes megjelenni. Az, ami megjelenik általunk, a reakcióink, mégis következetesen ismétlődnek a tapasztalatok alatt, de mivel nincs még magyarázat az ismétlődésre, ezért semmilyen meghatározás szerint sem képes értelmezni azt az értelem. Érzelmekként azonosítja a saját maga által adott reakciókat, amik nem azonosak a megjelenő akarattal, mivel a világban csak az képes megjelenni, ami minden más törvénnyel harmóniában létezik, és a megjelenése lehetséges a korábban meghatározott törvények között.

Ha a saját reakcióink azonosak a megjelenő akaratunkkal, akkor az a tudásunk eredménye és igazolása, ha nem, akkor a reakcióinkat érzelmek kísérik, mivel ellentmond az akaratunknak, és ezek az érzelmek rámutatnak az értelmezéseink hibáira és a valóságra irányítják a figyelmünket.

A növekvő tudásunk szerint létezhetünk a világban, az idővonalon, amelyen érzékeljük a világot, de a fejlődő, de pontatlan tudásunk szerint nem jelenhetnek meg a meghatározásaink, mert a világ harmóniája nem borítható fel. A tudásunk szerint megjelenő akaratunk ezért csak olyan mértékben jelenhet meg, amilyen mértékben pontos. A még pontatlan meghatározásaink szerint megjelenő akaratunk pedig nem valósul meg, hanem a világ törvényei szerint reagálunk. Mivel ezek a reakciók nem azonosak azzal, amit akartunk, ezért érzelmek kísérik, és érzelmi reakciókként azonosítja azokat az értelem, és érzelmek formájában „értelmezi” a tudat számára a saját reakcióit, melyekre nem ad magyarázatot az értelem, ezért a tudat érzelmekként, magyarázat nélküli belső kényszerként azonosul velük.

A meghatározásaink szerint megjelenő akaratunkból az, ami nem jelenhet meg az anyagi világban, a tapasztalatainkban, az érzelmek szerint jelenik meg. Az érzelmek szerint megjelenő tapasztalat pedig az Isten által meghatározott tapasztalatok sora szerint jelenik meg, melyekben az érzelmeink is iránymutató szerepet töltenek be, mert érzékelhető módon jelennek meg a tapasztalatokban.

Az érzelem is információt ad, bár nem alkotható meg ezekből az információkból meghatározás. Az érzelmek, főleg az intenzitásuk, azt mutatják meg, hogy a meghatározásaink szerinti elvárásunk mekkora ellentétben van a megjelenő valósággal, azaz az Isten által meghatározott törvényekkel.

Minél pontosabbak lesznek a meghatározásaink, annál kevesebb és kisebb intenzitású érzelem jelenik meg a tapasztalatainkban, és annál nagyobb mértékben tudjuk az akaratunkat érvényesíteni, azaz a megjelenő tapasztalat, melyet Isten meghatározott a tapasztalatok sorában, azonos lesz a tudásunk szerint megjelenő akaratunkkal, mert a meghatározásaink is azonosak lesznek azokkal a meghatározásokkal, melyek alapján Isten meghatározta a tapasztalatok sorát.

Ez a bővebb értelmezés az első négy ciklusról egyértelművé teszi az ötödik ciklus értelmezését, a korábbi értelmezéseink pedig még konkrétabb keretek közé szorítják, hogy mit hogyan értelmezhetünk.

Az Isten által megalkotott meghatározásokat a megismerhetőségük szerint kell meghatározni érzelmekként, majd a rendelkezésre álló információk szerint meghatározásokként, és a tapasztalatok és ismétlődések alapján az egyre több információnak köszönhetően egyre pontosabb meghatározásokként, míg végül már annyi tapasztalat és információ jelenik meg, hogy az Isten által meghatározott törvényt pontosan olyan formában lehet értelmezni, ahogyan azt az Isten létrehozta.

A megismerési folyamat során ezért meg kell határozni a kezdetben pontatlan meghatározások szerint megjelenő akaratot, elvárást is, amit a pontatlan meghatározások létrehoznak, melyeket a tudat a szabad akaratként, a saját akarataként értelmez.

A vizek a korábbi értelmezéseink szerint a tudattalanul jelen lévő törvényeket jelentik, így az élő állatok a vízben egyértelműen az érzelmeket jelentik, mivel az érzelmek olyan törvényekre adott válaszok, melyeket nem tudunk értelmezni. A föld felett, az ég mennyezetén, azaz a jelenben megjelenő meghatározások pedig a madarakkal azonosíthatók. A „föld felett repdeső madarak” olyan meghatározások, melyek még pontatlanok, ezért nem jelenhetnek meg a földön, nem valósulhatnak meg. Az akaratunktól eltérő formában jelennek meg, ezért repdesnek a föld felett. A képzeletünkben jelennek meg, és a valóság, a tapasztalat ad visszaigazolást arról, hogy mennyire pontosak vagy tévesek.

Az élők a leírás alapján a vízi állatok, mert a meghatározásaink, azaz a madarak, elvárásokat is jelentenek. Amit meghatározunk, az létrehozza bennünk azt az elvárást, hogy a meghatározásunk hogyan jelenik meg a valóságban. Nem biztos, hogy a valóság aztán visszaigazolja az elvárásainkat, mégis meghatározott reakciót, meghatározott tapasztalatot várunk a meghatározásunk alapján. Ha a megjelenő valóság nem azonos az elvárásainkkal, akkor azokat érzelmek kísérik, és mivel nem az történik, amit vártunk, ezért élők, azaz olyan eredmény jelenik meg, amire nem számítottunk.

Az érzelmeink viszont azért érzelmek, mert nincs hozzá meghatározásunk, nem jelenik meg elvárás és nem jelenik meg akarat az érzelmekkel kapcsolatban. Teljesen ismeretlen a tudat számára, hogy egy érzelem hova visz, milyen reakciók és milyen tettek fognak megjelenni a hatására.

Ha már reakciók és elvárt események jelennek meg a tudatban egy érzelemmel kapcsolatban, akkor az elvárt reakció és tett már egy értelmezési kísérlet eredménye, nem a megjelenő érzelem hatása. A megjelenő érzelem a megjelenő törvény első formája, és ahogyan ez a törvény elkezd ismétlődni a tapasztalatokban, egyre inkább elkezdi az értelem a megjelenő információkból összeállítani a megjelenő törvény megfogalmazását, és minél pontosabban sikerül megfogalmazni a törvényt, annál jobban csökken a megjelenő érzelem intenzitása, és annál inkább megjelenik a meghatározás alapján az elvárt eredmény, következmény, reakció.

Ez az értelmezés elsőre ellentmondónak tűnhet, mert az érzelmeink is tettekre motiválnak, akaratot hoznak létre, de valójában a megjelenő akaratot nem az érzelem hozza létre, hanem az értelmezési kísérleteink és az elvárásaink, melyek nem pontosak. A megjelenő vágy, melyet az érzelmeknek tulajdonítunk, a korábbi tapasztalatokból született elvárásaink szerint jelenik meg.

A megjelenő vágyak ezért nem az érzelmek hatására születnek meg bennünk, hanem a korábbi tapasztalataink alapján megfogalmazott meghatározások eredményei, az akaratunk eredményei. Minden meghatározásnak van elvárt eredménye, és minél távolabb van az elvárt eredmény a valóságtól, annál nagyobb intenzitású érzelmek kísérik a meghatározásainkat, így a vágyainkat meghatározó meghatározások valójában a madarak, a pontatlan meghatározásaink, melyek minél messzebb vannak a megjelenő valóságtól, annál erősebb érzelmek megjelenésével járnak.

Ezért élők az érzelmek, mert a megjelenő valóságot kísérik, amikor az nem úgy jelenik meg, ahogyan a madarak, azaz a képzeletünk, melyet a jelenlegi tudásunk szerint várunk. A madarak nem élők, mert pontos elvárások jelennek meg bennünk általuk, hanem az érzelmeink lesznek élők, amelyek valójában megjelenő tapasztalatokat kísérik.

„20. És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.

21. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.

22. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.

23. És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.”

Vízi állatok: Konkrét érzelmek.

A törvények hatása által létrejövő tudattalan folyamatok eredményei; az érzelmek. Nem együttesen az érzelem, mely a kisebbik világítóként lett meghatározva, hanem „nemük szerint”, azaz egy-egy vízi állat egy-egy érzelmet jelent. Nagy vízi állatok konkrét, meghatározható érzelmek, melyek befolyással vannak döntéseinkre.

Csúszó-mászó állatok: Érzetek.

Egyszerűbb, könnyen meghatározható érzések, melyek a bonyolultabb érzések elemei is egyben.

Madarak: Információk.

A tapasztalataink által megismert törvények, melyeket ismerünk. Nem váltanak ki érzelmeket, csak tények számunkra. Konkrét, meghatározható tudásra utal a madár, mely jelen van tudatunkban információként.

Szárnyas repdeső: Információ.

Tudásunk részletei, információk. Olyan információk is, melyeket már ismerünk, érzékeltünk, de még nem álltak össze tapasztalataink által konkrét, törvényt meghatározó ismeretté. Részletek, melyek által majd összeáll a teljes kép.

Élő: Ismeretlen törvények megjelenő hatása.

A változások alapjául szolgáló törvények, melyek tudattalanok. Az érzelmek, melyek hatásai mögött olyan törvények vannak, amelyeket még nem ismerünk kellő tapasztalatok híján. Tapasztalataink ezen törvények megismerése felé vezetnek azáltal, hogy tudattalanul hatással vannak életünkre.

Áldás: Fejlődés.

Tapasztalataink általi növekedés és szaporodás. Tapasztalataink általi megismerés, majd bizonyosság, tudás, mely megingathatatlan hitben teljesedik ki.

Ötödik nap: A megismerés folyamata.

A törvények meghatározása érzelmek megjelenéseként, majd megismert, tudatos formában és információkként, melyek által megismerjük őket, megbizonyosodunk róluk és tudatos énünk részévé válnak.

Az ötödik nap így az előző négy teremtési ciklus alapján tovább szabályozza azt, hogy az Isten által alkotott törvények hogyan lesznek megismerhetők a tudat számára a tapasztalatok ismétlődésével. A fejlődő meghatározásaink egyre pontosabbá válnak, és amíg nem pontosak, az érzelmekként megjelenő valódi meghatározások folyamatosan az egyre pontosabb meghatározások létrehozása felé tereli a figyelmet, mely a már létező meghatározásai szerint reméli a világ alakulását, de mindig a valósággal szembesül a tapasztalataiban.

Az Isteni Színjáték így folyamatosan a valóság megismerése felé halad, még ha ez a haladás nem is mindig nyilvánvaló a jelenleg rendelkezésre álló tudásunk alapján.